▼︎︎ Viccek, amiket neked ajánlunk ▼︎︎
Egy ügyvéd elmegy kacsára vadászni. Lő is egyet, de a kacsa beesik egy elkerített birtokra. A birtok tulajdonosa, egy öreg paraszt éppen ott kapálgat.
- Uram, legyen szíves, adja már ide azt a kacsát! - kéri az ügyvéd.
- Dehogy adom, az én földemre esett, tehát az enyém! - mondja az öreg.
- Nana! Én egy ügyvéd vagyok, velem ne szórakozzon! Ha nem adja ide, akkor úgy beperelem, hogy mindenét elveszti! - fenyegetőzik az ügyvéd.
- Várjon csak! Itt, vidéken a vitás ügyeket a "három rúgás törvénye" szerint rendezzük. Hajlandó alávetni magát?
- Az mit jelent?
- Én kezdem. Maga megfordul, én meg háromszor jó fenékbe rúgom. Ha bírja, akkor cserélünk, és maga jön. Annál az igazság, aki tovább bírja.
Az ügyvéd végigméri az öreget, és azt gondolja: "Ezt a fazont kirúgom a világból is, ennél egyszerűbben úgysem tudnám elintézni a dolgot."
Szóval, belemegy. Az öreg kezd. Nekiszalad, és egy akkorát rúg az ügyvédbe, hogy az beleremeg.
A második rúgás akkorára sikerül, hogy az ügyvéd az orrával felszántja a földet.
A harmadikra még a szeme is könnyes lesz.
Leporolja magát, és odafordul az öreghez:
- Na, forduljon meg, most én jövök!
Az öreg megpödri a bajszát:
- Jól van, feladom. Vigye a kacsáját!
- Hogy nevezik a tengerentúli vegyespecsenyét?
- ???
- Amerikai Egybesült Állatok.
Két férfi beszélget:
- Hallom, megnősültél. Gratulálok!
- Köszönöm.
- És milyen az anyósod? Kijössz vele?
- Baromi ronda, de az üzletmenetet kiválóan elősegíti.
- És a sógornőd?
- Hú, ne tudd meg! Az, ha lehet, még rondább, de az üzletmenetben kiválóbb, mint az anyósom.
- Na és a feleséged?
- Ne is kérdezd! Olyan ronda szegény, hogy az hihetetlen, viszont az üzletmenetet ő segíti előre a legjobban.
- Te, mondd már, mi ez a családi biznisz, amit csináltok?
- Szellemvasút.
Egy fickó fut a busz után, az egyik utas nevetve felkiált:
- Nézzék a hülyéjét, hogy fut a busz után!
- Hogyne futna, hiszen ő a sofőr!
- Mi lesz Süsüből, ha megfőzik?
- ???
- Zöldbábfőzelék.
Két szőlőszem megy a vasúti síneken. Azt mondja az egyik:
- Majd én szólok, ha jön a vonat.
Kis idő múlva:
- Must.
Két szalvéta veszekszik. Az egyik megelégeli az észérveket, és kifakad:
- Akarod, hogy képen töröljelek?
- Jean! Szédülök! Mit csináljak?
- Talán szálljon ki a betonkeverőből, Uram!
A dadogós beszól a kopasz benzinkutasnak:
- Fi-fi-figyuu, t-t-te m-m-mennyit fifizettsz a fo-fodrásznál?
- Háromezret! Pont annyit, amennyit te egy telefonhívásért!
Megállítja a rendőr az autóst:
- Túllépte a hatvanat, ezért megbüntetem!
- Mi a fene, már az életkoráért is megbüntetik az embert?
- CGA monitor?
- nem, saját.
- Hogy hívják a német jegesmedvét?
- ???
- Der medve
Bekeretezett táblára írt felirat egy étterem férfi mosdójának ajtaján:
"Kérem, ne dobjon csikkeket a WC-be! Ezeket ugyanis ugyanazok a szorgos kis kezek szedik majd ki, mint amelyek az Ön vacsoráját készítik!"
Az indiánok elfognak négy cowboyt.
Így szól a törzsfőnök:
- Akinek a legrövidebb a neve, az szabad, a többiek meghalnak. Mutatkozzatok be szépen!
- Péter - mondja az első.
- Pál - mondja a második.
- X - mondja a harmadik.
- Félix - mondja a negyedik.
Egy süket meg egy vak zenész zenélnek egy bárban.
Megszólal a vak:
- Mondd süket, táncolnak már az emberek?
Errre a süket:
- Miért? Már zenélünk?
Egy idős férfi moziba megy. Megveszi a jegyét, majd beáll a sorba pattogatott kukoricát venni. Amikor meghallja, hogy 2 dollárba kerül, megszólal:
- Amikor én utoljára moziban voltam, még csak 10 cent volt a pattogatott kukorica!
- Uram, akkor nagyon fogja élvezni az előadást, ugyanis most már hangja is van a filmnek...
Fiatal nő ül a vonaton a gyerekével az ölében. Szemben ül vele egy csávó aki már régóta nézegeti őket. Megszólal:
- Hölgyem! Maga egy olyan gyönyörű nő! Hogy lehet ilyen ronda gyereke?
A nő persze heves zokogásba kezd, mire a fickó gyorsan eltűnik...
Kis idő múlva egy középkorú úr ül a hölggyel szembe. Nézi egy darabig a keservesen zokogó hölgyet, majd kedvesen így szól:
- Hölgyem, miért sír ennyire?
- Tudja, az előbb nagyon megbántottak!
- Ó, ne sírjon! Kiengesztelésül hozok magának egy üdítőt, a majomnak meg egy banánt!
A jótündér megállítja az erdőben az agresszív kismalacot:
- Szia agresszív kismalac, mivel találkoztunk, teljesítem egy kivánságodat!
- Csak egyet? Akkor dögölj meg!
Az öreg borász, akinek egy óriási borgyártó vállalata van, halálos betegen fekszik az ágyán. Odahívja a legnagyobb fiát:
- Fiam, van egy ősi titok a családban.
- Mi az? - kérdi a fiú.
- Szőlőből is lehet bort csinálni...
A milliomos épít egy kastélyt, három úszómedencével, az egyikben meleg víz, a másodikban hideg, a harmadik üres. Barátja kérdi hogy minek.
- Tudod vannak napok, amikor jólesik a meleg medencében úszkálni, a forró napokon viszont a hideg medence esik jól.
- De minek az üres medence?
- Vannak napok, amikor nincs kedvem úszni.
Még több viccet olvasnál?
Kattints ide!
A legviccesebb vicc: "Egy ápoló sétál a pszichiátria folyosóján..."
Nincs is jobb érzés a világon, mint egy igazán jóízűt nevetni!
Vicc gyűjteményünk ( és benne a "Egy ápoló sétál a pszichiátria folyosóján..."
vicc ) garantáltan segítenek majd feldobni a napodat egy kis nevetéssel! Legyen szó akár a világ legfárasztóbb vagy éppen
legviccesebb vicceiről, nálunk egészen biztosan találsz majd magadnak megfelelő tartalmakat. Ha szereted a
jobbnál-jobb vicceket ( mint amilyen
a "Egy ápoló sétál a pszichiátria folyosóján..." is ) nevetésből biztosan nem lesz hiány! ( Ha tetszett a "Egy ápoló sétál a pszichiátria folyosóján..."
vicc ne felejtsd el megosztani a barátaiddal / ismerőseiddel is, hisz tudod a szlogent:
EgyLoltMegér )Ahhoz, hogy meg tudd osztani a "Egy ápoló sétál a pszichiátria folyosóján..."
viccet másokkal is, igazán nem kell sok mindent tenned: kattints a
vicc alatt található kerek megosztás gombokra és már kész is! ( A plusz gombra kattintva bármilyen más közösségi média oldalt is kiválaszthatsz, ha nem találnád a kedvenced. Sőt! Ugyanezzel a gombbal akár e-mailes küldést is kiválaszthatsz, szóval igazán nem lehet akadály még az sem ha a legjobb barátod nincs fent egyik közösségi média oldalon sem! ) A gyűjtő és kategória oldalakon a megosztás gombokat az egyes
viccek alatt található három összekötött pötty avagy a "megosztás" ikonra kattintva érheted el.
Ez is pofon egyszerű! Ha megtetszett a "Egy ápoló sétál a pszichiátria folyosóján..."
vicc és később is szeretnél jókat nevetni majd rajta anélkül, hogy órákig kellene keresgélned a több ezer
vicc között, nincs más dolgod, mint
kedvencekbe rakni!
Viccet kedvencekbe rakni a viccek alatt található
szívecske ikonra kattintva tudsz. (Ugyanezzel vissza is vonhatod a kedvencelést. ) Az összegyűjtött
kedvenc vicceidet később a "Profilom" ( emberke ikon a jobb felső sarokban ) és azon belül a "kedvencek" menüpontban érheted el.
Ha megtetszett
a "Egy ápoló sétál a pszichiátria folyosóján..." vicc témája ( vagy stílusa ), egyszerűen találhatsz ehhez hasonló vicceket : kattints a vicc alatt található
kategória vagy
címke ajánlatainkra, így biztosan találsz majd hasonlóan szuper
vicceket. Poén keresőnk is nagyszerű megoldás lehet egy-egy szóval kapcsolatos
viccek megtalálásában. Vagy ha neked vannak "rejtett tartalékaid" ( hasonlóan jó vicceid, amit szívesen megosztanál olvasóinkkal is), akár be is küldhetsz vicceket a lap tetején található "beküldés" ( felhő ikon ) segítségével.
Ha bármilyen problémát találsz "Egy ápoló sétál a pszichiátria folyosóján..." viccel (vagy az oldal más tartalmaival kapcsolatban ) azt egyszerűen jelezheted felénk a "Egy ápoló sétál a pszichiátria folyosóján..."
vicc alatt is megtalálható "
hibajelentés" linken keresztül. Itt jelezheted felénk, ha helyesírási hibát / elgépelést vagy bármilyen más hibás tartalmat találnál. Hálásan köszönjük, ha ezzel is segítesz az oldalunk fejlődésében!
A viccek - jellegükből adódóan -
általában kifiguráznak valamit / valakit, emiatt megértjük, hogy a vicc tartalma bizonyos embereket
érzékenyen érinthet. Mivel mindenkinél máshol van az a határ, hogy mit tart még viccesnek és mi az, amit már nem, sajnos mindenkinek biztosan nem fogunk tudni megfelelni. Ezért előre is elnézést kérünk, abban biztos lehetsz, hogy nem célunk megbántani téged, vagy másokat. Ha mégis úgy érzed, hogy kifogásolható viccet találtál, jelezd nekünk a "hibajelentés" gomb segítségével ( amit a vicc alatt találhatsz )