▼︎︎ Viccek, amiket neked ajánlunk ▼︎︎
A fiatal székely fiú minden nap fát vág az erdőben reggeltől estig, hogy pénzt gyűjtsön. Ezt csinálja 20 éven keresztül, minden egyes nap. Csak vágja a fát, aztán aprópénzért eladja a faluban. 20 év alatt a fiúból férfi lett és elhatározza, hogy elmegy a városba és szerencsét próbál a kaszinóban.
Elkezd rulettezni és az összes vagyonát amit 20 év alatt megkeresett, felteszi a pirosra!
A golyó elkezd gurulni, és piros helyett a fekete 8-as jön ki. A székely ránt egyet a vállán és megszólal:
- Könnyen jött, könnyen ment!
- Ki az állatok diszkósa?
- ???
- A techno-s béka.
- Egy óra alatt hét korsó sört hajtottál le. Én még vízből sem tudnék ennyit meginni.
- Hát vízből én sem.
Bill és George állandóan versenyeztek egymással. Egyszer azon veszekedtek, hogy melyikük jobb ejtőernyő-hajtogatásban és összepakolásban, és elhatározták, hogy gyakorlatban döntik el a vitát. Bill ugrott elsőnek, meghúzta a zsinórt, és szép lassan ereszkedett lefelé. Aztán George ugrott, ő is meghúzta a maga zsinegét, de nem történt semmi. Ezután a biztonsági zsinórral próbálkozott, de az sem működött. A homokzsákként zuhanó George másodpercek alatt utolérte Billt. Bill pedig kötelékeit lerántva magáról odakiáltott neki:
- Szóval versenyezni akarsz?
Melyik a kakukktojás?
1) Petőfi
2) Ezüst
3) Arany
A férfi felvételre jelentkezik a hadiflottához, hát megkérdezik tőle:
- Úszni tud?
- Úszni? Azt minek? Hajó nincs?
Két jegesmedve sétál a sivatagban, az egyik megszólal:
- Te itt rettentően zord tél lehet!
- Miből gondolod?
- Nem látod, hogy mennyi homokot szórtak a jégre?
Chuck Norris az egyetlen ember, aki úgy nyert az Olimpián úszásban, hogy nem lett vizes.
Két kannibál beszélget:
- Nagyon finom a háta. Te melyik részét eszed?
- Az arcát.
- Kaphatok belőle?
- Hülye vagy fiam? Hátra, arc?
A kamion beszorul a híd alá. Kiszáll a sofőr, nézi mit tehetne. Arra megy a rendőr és gúnyosan megkérdi:
- Beszorultunk, beszorultunk?
Mire a sofőr:
- Nem , hogy rohadnál meg .. hidat szállítok!
" Ha jó feleséget találsz magadnak boldog ember leszel, ha pedig rosszat akkor filozófus." - Szókratész
" Kutya eladó. Nem válogatós, megeszik mindent. Szereti a gyerekeket is. "
A feleség a szeretőjével van éppen, amikor váratlanul hazaér a férj. Gyorsan bebújtatja a szekrénybe, amiben titokban Móricka már elbújt:
- Sötét van! - mondja Móricka.
- Az! - mondja a férfi.
- Van egy eladó baseball-labdám.
- Mennyit kérsz érte?
- Ötezret.
- Rendben.
Másnap ismét hamarabb ér haza a férj és a férfi újra a szekrénybe bújik:
- Sötét van - mondja Móricka.
- Az - mondja a férfi.
- Van egy eladó baseball-kesztyűm.
- Mennyi?
- Tizenötezer.
- Rendben.
Pár nap múlva azt mondja Mórickának az apja:
- Gyere fiam, elmegyünk egy kicsit baseball-ozni!
- Nem lehet, mert eladtam a kesztyűt és a labdát.
- Hogy lehettél ilyen felelőtlen? Tudod mennyibe került az nekem? Holnap elmegyünk a templomba és meggyónod amit tettél!
Másnap Móricka leül a gyóntatószékbe:
- Sötét van.
- Na ne kezdd már megint...
- Hogyan nevezik a gyógyszerészt, aki bejön valakinek?
- ???
- Szimpatikus
- Hogyan lehet egy libából vérengző vadállatot csinálni?
- ???
- Eveszed feleségül.
- Szerelmem, te ugye mellettem fogsz megöregedni?
- Nem.
- ???
- Inkább miattad...
Egy nő sétál az utcán a gyerekével. Megáll előttük egy néni és felkiált:
- Jaj, de édes kisbaba! Tisztára olyan, mint az apja.
- Igen, bár jobban szeretném ha inkább a férjemre hasonlítana!
- Komám, szerinted melyik a leghűségesebb asszonytípus? A szőke? A fekete? A barna?
- Az ősz.
A nő elmegy kutyát venni.
- Egy olyan kutyát szeretnék, ami nagyon erős, és be van tanítva!
Telep vezetője:
- Ami azt illeti, van egy karatézó kutyánk!
- Aha persze. - mondja a szőke
- Mondjon neki bármit, és ő megcsinálja! - mondja a telepvezető
- OK. Karatézó kutya, a kerítést!
A kutya pillanatok alatt szétszedi.
- Karatézó kutya, a csillárt!
A kutya felugrik, szétszaggatja a csillárt darabokra.
- Ez jó lesz, elviszem - mondja a nő.
Otthon megmutatja a férjének:
- Nézd szívem, egy karatézó kutya!
Mire a férj:
- Karatézó kutya a tököm!
Még több viccet olvasnál?
Kattints ide!
A legviccesebb vicc: "Ki az abszolút optimista?..."
Nincs is jobb érzés a világon, mint egy igazán jóízűt nevetni!
Vicc gyűjteményünk ( és benne a "Ki az abszolút optimista?..."
vicc ) garantáltan segítenek majd feldobni a napodat egy kis nevetéssel! Legyen szó akár a világ legfárasztóbb vagy éppen
legviccesebb vicceiről, nálunk egészen biztosan találsz majd magadnak megfelelő tartalmakat. Ha szereted a
jobbnál-jobb vicceket ( mint amilyen
a "Ki az abszolút optimista?..." is ) nevetésből biztosan nem lesz hiány! ( Ha tetszett a "Ki az abszolút optimista?..."
vicc ne felejtsd el megosztani a barátaiddal / ismerőseiddel is, hisz tudod a szlogent:
EgyLoltMegér )Ahhoz, hogy meg tudd osztani a "Ki az abszolút optimista?..."
viccet másokkal is, igazán nem kell sok mindent tenned: kattints a
vicc alatt található kerek megosztás gombokra és már kész is! ( A plusz gombra kattintva bármilyen más közösségi média oldalt is kiválaszthatsz, ha nem találnád a kedvenced. Sőt! Ugyanezzel a gombbal akár e-mailes küldést is kiválaszthatsz, szóval igazán nem lehet akadály még az sem ha a legjobb barátod nincs fent egyik közösségi média oldalon sem! ) A gyűjtő és kategória oldalakon a megosztás gombokat az egyes
viccek alatt található három összekötött pötty avagy a "megosztás" ikonra kattintva érheted el.
Ez is pofon egyszerű! Ha megtetszett a "Ki az abszolút optimista?..."
vicc és később is szeretnél jókat nevetni majd rajta anélkül, hogy órákig kellene keresgélned a több ezer
vicc között, nincs más dolgod, mint
kedvencekbe rakni!
Viccet kedvencekbe rakni a viccek alatt található
szívecske ikonra kattintva tudsz. (Ugyanezzel vissza is vonhatod a kedvencelést. ) Az összegyűjtött
kedvenc vicceidet később a "Profilom" ( emberke ikon a jobb felső sarokban ) és azon belül a "kedvencek" menüpontban érheted el.
Ha megtetszett
a "Ki az abszolút optimista?..." vicc témája ( vagy stílusa ), egyszerűen találhatsz ehhez hasonló vicceket : kattints a vicc alatt található
kategória vagy
címke ajánlatainkra, így biztosan találsz majd hasonlóan szuper
vicceket. Poén keresőnk is nagyszerű megoldás lehet egy-egy szóval kapcsolatos
viccek megtalálásában. Vagy ha neked vannak "rejtett tartalékaid" ( hasonlóan jó vicceid, amit szívesen megosztanál olvasóinkkal is), akár be is küldhetsz vicceket a lap tetején található "beküldés" ( felhő ikon ) segítségével.
Ha bármilyen problémát találsz "Ki az abszolút optimista?..." viccel (vagy az oldal más tartalmaival kapcsolatban ) azt egyszerűen jelezheted felénk a "Ki az abszolút optimista?..."
vicc alatt is megtalálható "
hibajelentés" linken keresztül. Itt jelezheted felénk, ha helyesírási hibát / elgépelést vagy bármilyen más hibás tartalmat találnál. Hálásan köszönjük, ha ezzel is segítesz az oldalunk fejlődésében!
A viccek - jellegükből adódóan -
általában kifiguráznak valamit / valakit, emiatt megértjük, hogy a vicc tartalma bizonyos embereket
érzékenyen érinthet. Mivel mindenkinél máshol van az a határ, hogy mit tart még viccesnek és mi az, amit már nem, sajnos mindenkinek biztosan nem fogunk tudni megfelelni. Ezért előre is elnézést kérünk, abban biztos lehetsz, hogy nem célunk megbántani téged, vagy másokat. Ha mégis úgy érzed, hogy kifogásolható viccet találtál, jelezd nekünk a "hibajelentés" gomb segítségével ( amit a vicc alatt találhatsz )